Horváth Enikő vagyok, művészetterapeuta, tréner, coach, kíváncsi alkotó és útkereső.
Közgazdász diplomával több mint 10 évig dolgoztam nagyvállalati (banki) területen marketingesként. Itt középvezetőként mindig fontosnak tartottam, hogy a csapatom tagjai ne csak szakmailag, hanem emberileg is megkapják a kellő támogatást és fejlődési lehetőséget. Aztán beütött a COVID, én pedig fizikailag és lelkileg is kiégtem.
Úgy döntöttem adok magamnak egy év pihenést, amikor célzottan semmi hatékony és hasznos dolgot nem fogok csinálni, szerettem volna lelassulni és újra megtalálni önmagamat. Ez az időszak nagy hatással volt a személyiségfejlődésemre. Feltettem magamnak azt a kérdést, hogy mi az, amit szenvedélyesen szeretek csinálni? Alkotni és emberek történeteit hallgatni.
Ez az elhatározás és a több mint 10 évnyi önismeret a saját terápiámban utat mutatott arra, hogy szeretnék segíteni azoknak, akik hozzám fordulnak. Az alkotás és a hozzá kapcsolódó segítő beszélgetés közelebb visz a legbelsőbb énünkhöz, „hogy azzá lehessünk, akik valóban vagyunk.” (Rogers)
Hiszek abban, hogy a kapcsolat maga is transzformatív erővel bír. Ha szeretnél közelebb kerülni az érzéseidhez, a művészetterápia egy csodálatos eszköz erre.
Jelentkezz be Enikőhöz személyes konzultációra, vagy válassz csoportos foglalkozásaiból, amelyeket alább olvashatsz !
A személyes konzultáció díja: 23.500 Ft
Várható időtartam: 55 perc
Gyors időpont egyeztetéshez hívj minket vagy írj nekünk!
mentalspa@mentalspa.hu | |
06-30-149-4029 |