A pszichodráma egy eredetileg csoportos önismereti módszer (bár egyéni konzultációkon is alkalmazható), mely nevét onnan kapta, hogy a színházhoz hasonlóan alapvető eleme a szerepjáték, vagyis a problémák (vagy feltett kérdések) dramatikus megjelenítése (de senki ne izguljon, nincs szükség színészi képességekre). Ahogy más önismereti módszerekkel is, itt is a saját belső elakadásainkra láthatunk rá és indulhatunk el a megoldás irányába, azonban markánsan jelen van az interperszonális problémáink feltárásának és javításának lehetősége. Így egy biztonságos környezetben gyakorolhatunk és fejlődhetünk társas kapcsolatainkban, változtathatunk berögzött, automatikus reakcióinkon.
Honnan ered, mi a pszichodráma jelentése?
A pszichodráma módszerét Jacob L. Moreno fejlesztette ki. Fő elve az önkifejezés, illetve a módszer bátorítja a kreativitást és a spontaneitást. A tapasztalás azáltal történik, hogy magunkról egyes szám első személyben beszélünk, a másik szereplőt pedig a csoport tagjai játsszák el az instrukciók alapján vagy például egy üres székkel jelképezzük. A folyamat során tudatosíthatjuk érzelmeinket, átgondolhatjuk a helyzetet, kaphatunk külső rálátást, azaz egyszerre működik kognitívan és érzelmi szinten is.
Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
A pszichodrámában a főszereplő, akinek a témáját megjelenítjük, játszik először minden szerepben, tehát az ő megélésein keresztül ismerjük meg a helyzetet, a kapcsolatait. Ez azt jelenti, hogy először ő mondja el a gondolatait, érzéseit minden szerepben és csak utána veszik át az egyes szerepeket más csoporttagok, és ők az elmondottak alapján képviselik tovább azt a szerepet. A többi szereplő tehát a főszereplő megérzéseivel dolgozik a játék alatt (ebben különbözik a családállítástól, ahol a saját megérzések dominálnak a felvett szerepben). Gyakori technika, hogy a főszereplő a folyamatban helyet cserél a többi szereplővel, meghallgatja a „másik oldalról” a saját mondandóját, majd erre reagálhat… és utána újabb szerepcserék következnek, így az egész helyzetet kipróbálhatja minden résztvevő szemszögéből.
Gyakori útja a gyógyulásnak gyerekkori sérüléseinkkel kapcsolatban, hogy megteszünk vagy kimondunk olyan dolgokat, amit gyerekként nem volt szabad vagy nem mertünk. A gyerekkorunk ezáltal nem változik meg már sajnos, de a belső történetünket és ezzel a korábban megtanult, automatizmussá vált reakcióinkat átírhatjuk és képesek lehetünk már hasonló helyzetekben másképp reagálni.
Vagy lehet, hogy a mostani helyzetünkkel dolgozva mondunk ki dolgokat, amiket eddig nem mertünk, ezáltal kipróbálhatunk újfajta kapcsolódásokat. Például kipróbálhatjuk, milyen nemet mondani a főnökünknek, pedig ezt még sosem tettük meg a valóságban. Ebben a biztonságos térben ezt az újfajta viselkedési mintát gyakorlással megszilárdíthatunk, így fejleszthetjük jelen esetben a határhúzási képességünket és önmagunk vagy bizonyos igényeink jobb képviseletét rálátva a teljes interperszonális kapcsolódás – vagy helyzet – sémájára. (De az is lehet, hogy itt csak az első lépést tesszük meg és egyáltalán megtanuljuk a helyzet eljátszása által azonosítani a szükségleteinket, amik eddig nem voltak ennyire világosak nekünk. Utána jöhet a képviseletük megtanulása).
Sokszor azért nem látjuk egy probléma gyökerét, mert már annyira megszoktuk, hogy megváltoztathatatlan valóságnak látjuk. Lehet, hogy a szüleink sem tudtak senkinek nemet mondani a munkahelyükön, mi sem tudunk, de ezt csak akkor vesszük észre, amikor a gyerekeinket is ugyanebben a helyzetben látjuk. Így a módszer segítségével generációkon átívelő problémákon tudunk változtatni.
Ennek része a gyakorlás is, akár fel lehet készülni egy jövőbeli beszélgetésre a csoport segítségével, például teljesítményértékelés vagy fizetésemelés előtt. Ilyenkor is használjuk a szerepcserés technikát, mert nagyon sokat ad, ha mások szájából halljuk vissza a mondatainkat. Jobban megérthetjük, hogy hat ez a másikra, elég érthető-e, amit szeretnénk, elég határozottan képviseljük-e magunkat. Persze azt sosem tudjuk előre, mit fog válaszolni igazából a másik fél, de így is végigjátszhatunk többféle helyzetet, átgondolhatunk több tervet és utána már csak nyitottnak kell maradnunk arra, ami történik és megpróbálni a másik fél érveit is befogadva addig egyeztetni, míg egy kölcsönösen elfogadható megoldásra jutunk.
A pszichodráma csoport
És bár a csoport itt nem dolgozik saját intuícióval, mivel egy játékban minden a főszereplőről szól, de nagyon hasznos visszajelzéseket tud adni a játékot követően a viselkedésünkre, gondolatainkra, esetleg meg tud osztani hasonló dilemmákat, érzelmi megérintettséget saját életéből vagy a kapott szerepből. Így a csoport szerepe mindenképp sokkal nagyobb, mint csupán egy „díszlet” és egy nagyobb, akár 15 fős csoportban sem unatkozik senki.
Összegzésként a pszichodráma módszerét ajánljuk mindenkinek, aki szeretné jobban megismerni önmagát, az igényeit, a szükségleteit; ezeket jobban szeretné tudni képviselni egy másik fél felé. Illetve ajánljuk még annak, aki szeretné, ha a kapcsolataiban pozitív változás állna be, hiszen a társas közegben való érintkezéseinket vehetjük leginkább górcső alá ezzel a technikával.