Egyre gyakrabban hallani a családfelállításról, mint módszerről, legutóbb a villamoson hallottam egy beszélgetést, hogy milyen elképesztő élmény volt és mennyire hatásos. Ezzel mi is egyetértünk és (más módszerek mellett, vagy velük együtt) nálunk is többen alkalmazzák. Nézzük, mire jó a családállítás!
A családállítás lényege, hogy a családra egy rendszerként tekint, így azt vizsgálja, hogy hol van olyan pont a rendszerben, ami „nincs” a helyén, mivel az életben mindig, ha valami nincs a helyén, az ki tud hatni az egész rendszerre. Ezt olvasva felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem lehet ezt a módszert bármilyen rendszerre alkalmazni? Jó kérdés. Lehet és tesszük is. Bármelyik másik rendszer, akár a munkahelyi viszonyaink, akár egy egész szervezet értelmezhető rendszerként, így vizsgálható a módszerrel. Használhatjuk csak diagnosztikai eszközként vagy a megoldáson is dolgozhatunk vele. Előbbi esetben csak feltérképezzük, hol találunk valami olyat, aminek máshogy kellene lennie, utóbbi esetben már próbálgatjuk azt is, hogy lenne ez a helyzet jobb.
A gyakorlatban milyen egy családállítás?
A gyakorlatban ez úgy működik, hogy a helyzetben érintetteteket egy „térképre” tesszük: ez történhet csoportban, ahol emberekkel modellezzük, de történhet egyéni konzultáció részeként is, ahol úgynevezett projekciós tárgyakat használunk, ezek lehetnek például bábuk vagy ásványok. Fontos lehet, hogy ki mennyire van közel egymáshoz, ki merre néz, ki van feljebb/lejjebb a többiekhez képest (csoportban ki áll, ül, fekszik, esetleg mászik fel egy székre, egyénileg, hogy ki kisebb/nagyobb kavics). Utána ezeket a helyzeteket elemezzük, vagy beleállunk egy-egy szerepbe és átérezzük, hogy milyen ott állni, kihez milyen érzések, gondolatok fűznek. Csoportban ebben sokat segítenek a többiek, így bár egyénileg is nagyon eredményes a módszer, sok hasznos plusz információt hozhat, ha mások képviselik a szerepeket és így hozzáadhatnak olyan rétegeket is, amit magunk nem veszünk észre.
Hogy működik és mire jó a családállítás?
De honnan is ered ez a módszer? Bert Hellinger fejlesztette ki, aki a családi rendszert élő rendszernek tekintette. Ahogy sok más pszichológiai módszer, a családállítás is arra jó, hogy a tudattalan hiedelmeket, viselkedéseket segítsen feltárni. A legtöbb módszer a gyerekkorunkhoz kötődik és azt vizsgálja, hogy a gyerekkorunk egyes történései, megélései hogyan hatnak a mostani problémáinkra, elakadásainkra. Ez természetesen továbbra sem azt jelenti, hogy az egész gyerekkorunkat elemeznünk kellene, csak annyira érdemes a múltba visszatérni, hogy megtaláljuk egy jelenben fennálló problémánk gyökerét, hogy azt itt a jelenben, sikeresen tudjuk megoldani. Hellinger annyival néz messzebbre, hogy nemcsak a gyerekkort vizsgálja, hanem keres olyan transzgenerációs, vagyis a szüleink, nagyszüleink és további felmenőink között megélt viselkedéseket, ismétlődő mintákat, melyeket, ha látunk, megértünk, azzal lehetőséget kapunk arra, hogy ezeket felülvizsgáljuk, megváltoztassuk. Vannak olyan családi történetek, amik generációkon át hatnak az utódokra, ilyenek jellemzően a háborúk, éhezések, tulajdon elvesztése. Ilyenkor akár generációkon át erősíthetnek ezek a múltbeli események parancsokat a túlélő üzemmódra még a jelenben is. Mivel már tudományosan is bizonyítható, hogy a DNS-en keresztül is öröklődnek a traumák, nem meglepő, hogy egy-egy családi tudatalatti sok nehéz sorsot hordoz. Előfordulhat esetleg, hogy azért nem tudunk pihenni, mert egy kiélezett háborús helyzetben folyamatosan szükség volt ébernek lenni és ez öröklődött ránk. Vagy például a nőknek kellett egyedül helytállni ilyenkor és ebből tudat alatt azt tanulta meg a család, hogy egy nő mindent egyedül kell, hogy megoldjon és képtelenek vagyunk segítséget elfogadni a párunktól, férfi barátainktól, amíg ez nem tudatosul bennünk, mint „családi szabály”. Ha rálátunk arra, hogy ez valójában nem is a mi személyes hitünk, esetleg a fejünkben a családunk másik tagjának a hangján halljuk ezeket a „parancsokat” akkor tudunk már dönteni, hogy ez a szabály minket még mindig támogat vagy már nem; ezzel felszabadítva magunkat és szélesetíve választási lehetőségeinket.
Hellinger elgondolásának lényege, hogy a család szigorú rend szerint működik és a rendet fenntartó néhány szabály megsértése okozza az emberek életében az alapvető problémákat. Ilyen szabályok többek közt a hely törvénye vagy az odatartozás joga. Előbbi például úgy befolyásolhat, hogy ha fel vannak cserélődve szerepek, akár egy gyerek a szülei helyett visz terheket vagy az ő házassági problémáikat próbálja megoldani vagy ha állandóan egy fiatalabb testvérnek kell megoldania egy idősebb testvér problémáit, az nem a rend szerint működteti a családot. És bár lehet, hogy gyerekként ebben nem volt igazán választásunk, de azt eldönthetjük, hogy felnőttként is ugyanezt a rendszert szeretnénk-e kiszolgálni, akár a saját jól-létünk árán is. Az odatartozás joga is gyakori problémákat szülő jelenségre utal. Sok családban fordulnak elő titkok, eltitkolt viszonyok, gyerekek, kitagadott családtagok, nehéz történetek felmenőkről, akiktől ily módon megtagadják a családhoz tartozást. Ezek tudat alatt sajnos ugyanúgy hatnak ránk, attól még, hogy nem esik róluk szó. Sőt sajnos még fokozottabban hatnak, mintha ennek minden nehézségével, szomorúságával vagy dühével tudomást vennénk róla, hiszen valamit eltitkolni mindig sokkal több energia, mint egyszerűen elfogadni a létezését.
A családunk melyik történetével kezdünk?
A családállítás során tehát mindig onnan indulunk el, hogy mi az a probléma, ami épp az életünkben valami fennakadást okoz és azt kezdjük el vizsgálni a rendszerben, legyen az a család vagy akár egy munkahely, tehát nem általánosságban kezdjük el a családi történeteket megismerni. Mivel a családi rendszerek működése határozta meg a gyerekkorunk mindennapjait, ezért ezt a rendszert ugyanúgy alapnak vesszük, ahogy a gyerekkorunk összes tanult viselkedését és mintáját. Így ezek hatnak az összes többi „rendszerre”, amiben részt veszünk felnőtt életünkben: választott családunk működésére, baráti kapcsolatainkra, munkánkra. Ha jobban megértjük, hogy mik ezek a tudattalan mozgatórugók, akkor ezeket már át tudjuk írni, tudunk magunknak új mintákat teremteni. Természetesen 1-2 alkalom nem oldja meg az összes problémánkat, de nagyon sokszor csak annak a tudatosítása, hogy mi is mozgat minket valójában már fél siker, hogy másképp nézzünk a mindennapjainkra. További önismereti munkával, egyéni konzultációs folyamatokkal pedig finomhangolni tudjuk, hogy milyen működést is képzelnénk el magunknak az eddigi helyett és tudunk azért tenni, hogy ez minél inkább megvalósuljon, egy sokkal boldogabb, önazonosabb, kiegyensúlyozottabb életet biztosítva nekünk.
A cikk szerzője Vass Anita, a Mental Spa szakmai vezetője