Nem pont úgy, mint a varázslók iskolájában, sajnos nekünk embereknek meg kell találnunk a saját válaszainkat, ahelyett, hogy egy süveg megmondaná, merre kell indulnunk és hova tartozunk.
Egy ilyen kezdő konzultáción tehát beszélgetünk. Leginkább térképet rajzolunk, hogy mik azok a kérdések, dilemmák, amik mostanában foglalkoztatnak és beszélgetünk az életedet meghatározó eseményekről. Először mindig a jelen helyzetből indulunk ki, hogy mi okoz rossz érzéseket, bizonytalanságokat a mostani mindennapjaidban. A múltat ezekkel összefüggésben hozzuk be a beszélgetésbe, hogy hol lehet olyan ismétlődés, amit eddig nem vettél észre, de valójában már nem először fordul elő veled, nem először csinálod. Azt tapasztaljuk, hogy sokan azért nem kezdenek önismeretbe, mert nem szeretnék turkálni a múltjuk olyan eseményeit, amikre nem gondolnak szívesen. Nem is cél, hogy mindennel egyszerre foglalkozzunk, illetve azzal nem is kell, ami nem hat az éppen mostani életszakaszodra. Az „itt és most”-tal dolgozunk, és akkor hívunk be régebbi eseményeket, ha az a megoldást segíti.
Milyen témákkal érkeznek hozzánk gyakran?
Sokan érkeznek azzal a kérdéssel is, hogy olvastak könyveket, hallgattak előadásokat a témában, de hiába próbáltak az alapján változtatni az életükön, mégsem lettek jobbak a helyzetek, amikre megoldást kerestek. Az önismereti válaszok mindenkinek egyéniek és mindenkinek kicsit mások, ezért érdemes külső segítséget, szakembert keresni. Bár az általánosabb példák sokat segítenek, de a saját kérdéseinket magunknak nehezen tudjuk finomhangolni. Az nagyon hasznos, ha valakinek van már előzetes tudása, hogy egyes problémák hova kötődhetnek, de a saját válaszainkat, megoldásainkat megtalálni sokszor segítséggel sokkal gyorsabb, mint egyedül.
A kezdő beszélgetés azért is hasznos lehet, mert ha eddig nem jártál önismeretbe, előfordulhat, hogy a problémád nem is ide tartozik, hanem pl egy előléptetéssel másik területre kerültél a cégben és a konfliktusaid csak abból adódnak, hogy az új területet még nem ismered és tanulnod kell róla. Ilyenkor sajnos nem mi tudunk segíteni. Viszont vannak tipikus esetek, amikkel jól lehet haladni a módszereinkkel. Például gyakran fordul elő, hogy egy munkahelyi helyzetben úgy keressük a megoldást, hogy valójában ugyanaz a problémánk megjelenik a családunkban, esetleg a párkapcsolatunkban is.
Lehet, hogy nem merünk kiállni magunkért egy kollégával szemben, aki helyett gyakran végezzük el a feladatait, ahogy Karácsonykor is mi sütünk-főzünk az egész családra vagy tartjuk egyedül rendben a lakást, pedig ugyanannyit dolgozunk, mint a párunk. Sokszor egy baráti konfliktus vezet vissza gyerekkori mintákra, például az összes barátunk mindig ránk támaszkodik, de mi nem támaszkodhatunk rájuk és ugyanez történt a testvéreinkkel már kiskorunkban is. A hasonló esetekkel jó helyen jársz nálunk, úgyhogy foglalj egy Teszlek süveg konzultációt, ha foglalkoztatnak ilyen kérdések.
Merre tovább a kezdő konzultáció után?
Amikor rajzoltunk egy térképet arról, hogy hol lehet a megdolgozandó kérdésed, akkor átbeszéljük azt is, hogy merre érdemes ezzel továbbmenni. Ha azt találjuk, hogy jellemzően kapcsolódások hiányoznak, mintákat keresünk, akkor érdemes a csoportokat kipróbálni. Például, ha valaki azzal küzd, hogy nem találja az egyensúlyt a munka és magánélet között, akkor szívesen ajánlom a Vagyok, aki vagyok vagy a Női szerepek csoportjainkat. Itt találkozhatsz olyanokkal, akik ugyanezzel küzdenek és elleshettek egymástól technikákat. Ezen felül kaphattok egymástól támogatást, hogy miközben változtatjátok a működéseteket, ezzel nem kell már egyedül küzdenetek. A csoportok segítenek abban is, hogy kialakuljon egy kis közösség, ahol lehet olyanokkal beszélni, akik beszélik ugyanezt az „önismereti nyelvet” és akik elfogulatlanok, nem érintettek közvetlenül a problémádban.
Sokszor jön elő témaként a kiégés, ennek a nehézsége, hogy többnyire akkor szembesülünk csak vele, mikor már megtörtént. A jeleket nem vesszük elég komolyan, nem keressük az igazi okokat, esetleg megyünk tovább mindig egy másik munkahelyre, hátha ott megoldódik a problémánk, aztán egyszer csak ott állunk, hogy már felkelni is végtelen erőfeszítésnek tűnik. A mentális egészségre ugyanúgy lehet edzeni, mint egy maratonra. Ha hirtelen le kellene futnunk egy maratont, akkor nem mindegy, hogy előtte már futottunk-e életünkben, vagy esetleg már rendszeresen futunk 5-8 kilométereket. Úgy már sokkal könnyebb sikeresen teljesíteni egy maratont rövidebb időn belül.
A mentális egészség megtartására is ugyanígy érdemes készülni, nemcsak, ha már nagy a probléma, ebben is tudunk segíteni. Vannak olyan esetek is, ahol valaki egyelőre tudja vinni az életében a sok mindent, ami épp történik, de a stressz kezdi már nagyon igénybe venni a testét, például már nem alszik jól. Ilyenkor segíthet többek között megtanulni az autogén tréninget vagy érdemes rendszeresen meditálni.
Ahogy írtunk már erről részletesebben korábban is, hogy mikor érdemes csoportba és mikor egyéni konzultációra menni, ezt is átbeszéljük a Teszlek süveg konzultáción. Ha az egyéni mellett döntesz, mert elég jól tudod, mi a gond és specifikusan arra szeretnéd megtalálni a saját válaszaid, vagy egyszerűen jól esik, hogy végre te kapd meg a teljes figyelmet, akkor még érdemes arról is beszélni, ki lehet neked a legjobb mentor. Nagyon fontos a szimpátia, hogy teljesen rá tudd bízni magad az illetőre. Ehhez szoktam javasolni, hogy nézzétek meg a mentorok videóit. Illetve fontos szempont lehet, hogy ha az elakadás, amit találtunk, édesanyánkhoz kötődik, akkor érdemes női mentort választani. Például, ha sok volt a tiltás a gyerekkorodban és még mindig anyukád hangját hallod a fejedben, amikor valami újat szeretnél kipróbálni, akkor felszabadító lehet valakitől hallani a megengedő, támogató mondatokat női hangon. Ha pedig Apa-hiányt éltél meg gyerekkorodban, akkor egy férfi mentorral kialakított jó kapcsolat mintáját már a való életben is fel tudod használni a férfiakkal való jobb kapcsolat kialakítására.
„Menthetetlen vagyok?”
És hogy szokott végződni egy ilyen beszélgetés? Rengetegen kérdezik meg, hogy „akkor menthetetlen vagyok?” Ilyenkor mindig megdöbbenek, mert jellemzően olyanok kérdezik, akiknek a problémái már néhány alkalmas konzultációval is megmozdíthatóak. Ennek oka sajnos leginkább a pszichoedukáció hiánya, hogy ezt az iskolában nem tanítják, társadalmi szinten pedig sokáig kifejezetten kínos volt erről beszélgetni. Így az alapfogalmak, megküzdési mechanizmusok sem voltak ismertek. Ez szerencsére sokat változott az elmúlt években, így most rengeteg olyan könyv, blog, előadás érhető el, amiben tanulhatunk erről a területről. Mert mint sok minden más az életben, ez is tanulható. Viszont az nem elég, ha az alapokat értjük, ezt utána ezt át kell tudni fordítanunk magunkra. És ehhez bátorság kell, hogy erre ránézzünk és segítséget kérjünk benne.
Még mindig sokan tartják ezt a gyengeség jelének, pedig ez az igazi bátorság. És ahogy a fenti kérdés is mutatja, sokszor gondoljuk, hogy a problémánk sokkal nagyobb, mint amilyen valójában. Akár csak azért, mert eddig nem volt erről kivel beszélnünk és már régen rágjuk a témát. Mindenkit szeretettel bátorítunk erre az első lépésre, mert szinte mindig azt tapasztalom, hogy már attól sokkal könnyebbnek érezzük magunkat, hogy látjuk merre induljunk, pláne ha 1-2 x foglalkozunk is vele és megérezzük a haladást. Ha kész vagy a kezdő lépésre, foglalj velem időpontot!
A cikk szerzője Vass Anita, a Mental Spa szakmai vezetője